A gyöngyfűzés története évezredekre tekint vissza, köszönhetően a gyöngyök számos pozitív tulajdonságának. Ellentétben a többi korai ékszer készítési anyagokkal (textilek, papír), a gyöngyök általában tartós anyagokból készülnek, aminek köszönhetően időtállóak.
Gyöngynek nevezzük a felfűzést lehetővé tevő, lyukkal ellátott dísztárgyat. Napjainkban az üveggyöngyök a legelterjedtebbek, és főként díszítő célra használják őket. Hosszú története során azonban a gyöngy különféle alapanyagokból készült, és a belőle készült tárgyak számtalan szerepet töltöttek be.
Nem gondolnánk, azonban az ősemberek is ügyeltek megjelenésükre. Csiszolt fadarabból, csontból és más, a természetben fellelhető anyagokból készült testékszereik egy részének mágikus erőt tulajdonítottak, más díszeket pedig úgy lehetett kiérdemelni.
Az ókori görögök és rómaiak a különleges ásványokból, féldrágakövekből készített ékszereket nagy becsben tartották, és különféle védelmező, egészségjavító tulajdonságokkal ruházták fel őket.
Egy 900 körül írott műből kiderül, hogy, elterjedt volt az akkori időkben, hogy fonott selyemszálon vagy bojtos aranyszálon függő amuletteket hordtak a nyakukban, emellett láncokat, drága- vagy féldrágaköveket, gyöngysorokat viseltek, és a nők hajukba is gyöngyöket fűztek.
A 12. század után az ékszerek a köznép körében is elterjedtek, mert az egyes termékek megfizethetőbbé váltak.
Az ékszerek az idő előrehaladtával egyre inkább pusztán díszítő, esztétikai szerepet kezdtek betölteni az emberek, és főként a nők körében. Az ékszerek az 1950-es évektől kezdtek el általános jelleggel, az átlagember számára is öltözködési kiegészítővé válni.